főoldal e-mail

A szavazás szünetel
Városköszöntő!


Barátsággal köszöntöm az Olvasót, Mezőcsát Város lakossága és az Önkormányzat Képviselő-testülete nevében hivatalos oldalainkon.

 

Remélem a virtuális városnézés, hozzásegíti nagy múltú mezővárosunk értékeinek megismeréséhez. Fedezze fel a történelmi egyházaink épített és szellemi örökségét, a szecessziós, az eklektikus és a szocreál épületekben elhelyezkedő intézményeinket, valamint a paraszt polgárosodás és a fazekas kultúra mementóit, a tájházainkat. Ismerje meg városunk termálfürdőjét, továbbá az üdülőövezet mellett elterülő horgásztavainkat és a vadban gazdag kiserdőnket valamint a tájvédelem alatt álló „Csáti” pusztát. Sajnos az Interneten keresztül nem derülhet ki, hogy városunk polgárai milyen kedves és vendégszerető emberek, ezért jó szívvel ajánlom, ha teheti személyesen is látogasson el hozzánk!

 

Az érdeklődők mellett nagyon sok szeretettel köszöntöm városunk polgárait is, akiknek reményeink szerint segítséget nyújt majd ez a megújuló honlap ügyeik intézéséhez a számukra biztosított szolgáltatások hatékonyabb eléréshez, valamint az önkormányzati munka figyelemmel kíséréséhez és véleményük kultúráltabb kinyilvánításához.

 

 A honlap használatához sok örömet kívánva, üdvözlettel:

Dr. Domján László

polgármester

Felhasználónév:
Jelszó: