A csáti zsidók részvétele a város urbanizációs folyamatában
Napjainkban, pontosan fél évszázaddal az után, hogy városunkban hivatalosan megszűnt az izraelita hitközség, még ma is nyomai láthatók a zsidók másfél évszázados jelenlétének. A város főutcáit végigjárva Csát sajátos arculatát a még meglévő zsidó épületek adják. Mára szinte csak ennyi maradt, de korabeli iratok, újságok, háború előtti emlékek és visszaemlékezések jóval többről árulkodnak, mint néhány ingatlan. A zsidó ingatlanok jelentős hányada a város szívében volt megtalálható, ennek magyarázata, hogy kereskedelmi tevékenységeik megfelelő színtere a város frekventált részei voltak. Épületeik hasonló elvek alapján születtek, melyek magukba foglalták a kereskedő helyiség és a lakóház együttesét. A boltok a forgalmas utcafrontra, míg a lakórész a csendesebb belső udvarra nyílott.
A dolgozatban már említett sajátságos mezőcsáti társadalomszerkezet, ? azaz a köznemesség domináns jelenléte és az ebből fakadó szokásrendszer, hogy a köznemesség nem tartotta méltónak, rangjához illőnek a kereskedést, iparűzést ?; megfelelő táptalajt jelentett főként a XIX. században a letelepedni, boldogulni kívánó zsidóság számára Mezőcsát. A későbbi nagyközség lakói a haladásra, újításra, fejlődésre sohasem voltak igazán fogékonyak, ezért a város megkövesedett életében jelentős pezsdülést, fejlődést csempészett az ide fokozatosan betelepülő zsidóság. Emancipációjuk után szemmel látható fejlődést indítottak el nemcsak közösségük életében, hanem a városiasodásban is. A XIX. század első harmadában már volt templomuk, amelyet követett még kettő. E század végén ingatlanjaik felépítésével szervesen befolyásolták a város képét. A korábbi vályog- és nádtetős gyakorlatot városias, hosszabb élettartamú tégla, cseréptetős házaik váltották fel. Ebben az időben épültek a még ma is funkcionáló urbánus arculattal bíró építmények. Ezek közül két legjelentősebb a Horovitz szálló és az Engel-féle banképület. Emellett még méreteiben, díszítéseiben impozánsabb boltok és lakházak füzére díszítette a belvárost.
A zsidóság tevékenységi köre szerteágazó volt, nemcsak kereskedelem, gazdaság, de kultúra terén is kivették részüket a város életéből.
Mezőcsát kereskedelmi élete és a zsidóság
A források szerint 1851-ben ? kézmüves van 129 czéhes, 27 kontár, boltós 2, olaj-ütő malom 4.? A céhek 1872-ben megszűntek és ipartársulat alakult és 1886-ban jött létre ebből a mezőcsáti járási közös ipartestület 500 taggal.
Következő hitelt érdemlő adat 1929-ből való dr. Halmai Béla Magyar városok című monográfiájának Miskolc és környékével foglalkozó részéből. 75 kereskedőt és 149 iparost számláltak, továbbá 2 gőzmalom, 2 fatelep és 2 szikvízgyár is gazdagította a várost.
1939-ben Csíkvári Antal szerkesztésében Borsod vármegye története más szemszögből világítja meg Csát iparosságát. Tudomása szerint van egy nagyobb szállodája és több vendéglője, valamint 6 fűszer- és 5 rövidárukereskedése, önálló iparosai: 7 hentes és mészáros, 6 borbély, 3 szabó, 5 cipész, 7 kovács és géplakatos, 3 sütő, és 3 szíkvízgyártó, 2 gőzmalom, villamosmű jéggyárral.
Ahhoz, hogy viszonylag átfogó képet tudjunk nyújtani az iparos, kereskedő csáti zsidókról, a széleskörű ismeretek megkívánják, hogy forrásként levéltári forrásokat, újságokat, helytörténeti kiadványokat és kortárs visszaemlékezéseket vegyünk alapul.
Az elsődleges adatok forráshiány miatt ? túlnyomórészt a Mezőcsáti Ujság számai alapján ?, a XX. század elejét, konkrétan az 1910-es éveket dolgozzák fel /ez esetben néhány adat már a múlt századra is érvényes/.
Mezőcsáton az 1910-es években az alábbi kereskedőket és iparosokat tartották számon:
Reiner és Mandula tüzéptelep Mezőcsát és Mezőnyéki irodával.
Katz Ferenc tüzéptelep Mezőcsát
Eisner Sámuel vegyeskereskedő
Weinberger József angol úriszabó Mezőcsát /Glück-féle ház/
Eisler Simon férfiszabó
Schvarcz Herman papírkereskedés, könyvnyomda, könyvkötés
Neumann Dezső kőfaragó mester Mezőcsát a Borsod megyei Takarékpénztár közelében
Fuchs Sámuel vas-, fűszer és anyagáru üzlet Mezőcsáti Takarékpénztárral szemben lévő ház
Gottségen Zsigmond férfiszabó Mezőcsát az izraelita templom mellett
Fónagy Lajos házában
Szabadi testvérek tűzifa és szén raktár Mezőcsát pályaudvar mellett
Müller Jakab Otthon kávéház Mezőcsát
Eisner Sámuel rőfös és divatáru cég
Sterk Géza műbádogos és palafedő Mezőcsát
Klein Simon mészáros
Schwarcz Géza vas, fűszer és szerszámkereskedés
Ungerleider Jenő ponyvakölcsönző Mezőcsát, Nagy József-féle ház
Glattstein Aladár vegyeskereskedés Mezőcsát Kossuth u. 13.
Horovitz Fülöp Mezőcsát, terménykereskedő, serfőző, és kocsibeálló-tulajdonos
Engel Lajos terménykereskedő Mezőcsát
Friedmann Herman kereskedő és kocsmáros Mezőcsát
Schwartz Ignác kocsmáros és kereskedő
Schwartz Béla fűszerkereskedő
Szabó László vendéglős, a Korona szálló üzemeltetője, helyi mozgófilmszínház bérlője
Klein Andor kárpitosmester
Mehrel Jakab tűzifa és szénkereskedő
A következő forráshalmaz az 1920-as éveket jeleníti meg a városi monográfia szerint. A másodlagos forrás 1929-ből való, ezek kiegészítésül szolgálnak a fenti adatokhoz.
Katz Ferenc kereskedő, 1926-óta pékműhelye van.
Keller Béla nyomdatulajdonos 1920-óta Mezőcsát Kossuth u.8
Klein Sándor szabómester műhelye 1926-ban alapítva
Krausz Márton épületfa-kereskedő
Heimfeld József fakereskedő
Sterk Adolf szabómester
Végül és nem utolsó sorban a kortárs visszaemlékezők segítségével elevenítsük fel az 1930 - 40-es évek dolgos, szorgos zsidó kereskedő családok neveit:
Sprei család terménykereskedés, tollkereskedés
Wasserman Ignácné mészárszék
Schwarz József szikvízgyártó
Szász Sándorné borkereskedő
Stiller Lajos bádogos
Róth Ignácz szikvízgyártó
Reich Gyula terménykereskedő
Langsmann Jakab fatelep
Gelb Jakab üveges
Friedmann Árpád vas, bőr, vegyes? kereskedés
Dróth Miksa pék
Czeisler Menyhért vaskereskedés
BrunnerJenő tojás és baromfi? kereskedő
Borgida Arnold rőfös, ruhatextil? kereskedő
FuchsSámuel terménykereskedő
Schwartz István lókereskedő
Neumann József lókereskedő
Schirmer József tüzép, betonáru? kereskedő
Libor Lajos terménykereskedő
Brünner Sámuel bércséplő
Stiller József cipész Horthy u.3.
Özv,ifj.Schwartz Vilmosné fűszeres
Sauberman Adolf szabó Mátyás u.4.
Schirmel Sámuel húsiparos
Ohlmüller Márton cukrász
Krausz Márton betonáru készítő
Glattstein Miklós vegyeskereskedő Kossuth u, l3.
Feuer és Lőwinger szabó Horthy M.u.l.
Róth Károly rőfös, ruha, cipőkereskedő Városház tér
Schwartz Edit kézimunka Horthy u.l.
Melcher Józsefné vegyeskereskedés Baross G. u.19.
Libor és Friedmann és társai vegyeskereskedés Városháza tér 2O.
Glattstein László fuvaros
Neumann Jakabné készruha?kereskedő
Saubermann József textilkereskedő
Grünberger Pál mész, beton?kereskedő
Breuer Jenő vegyes kereskedés
Heimfel József deszka, építőanyag?kereskedés
Landsman Józsefné szatócs?kereskedés
Grőnberger és Róth bornagykereskedés
Az 1910-es és a 40-es évek közti bő emberöltőt vizsgálva, 60 év távlatából több mint 50 kereskedői családot sikerült felkutatni. Az 1929-es adatokból, ?amikor 75 kereskedő működött Csáton?, kiderült, hogy a 75 kereskedőnek minimum a fele zsidó származású volt. Ez az arány sem 1929 előtt, sem után számottevően nem változott.
Konklúzióként levonható, hogy amíg zsidók a város lakosságának 12-13 %-át tették ki, addig a városi összkereskedelem több, mint 50 %-át uralták.
A kereskedő mesterségek legtöbbször apáról fiúra szálltak, jó példa erre a Sterk család. Idősebb Sterk a századfordulón munkálkodott, mint bádogos, fiai: Géza megőrizte apja üzletét, de a másik fiú Adolf már szabómester lett.
Sajátságos, közös családi vállalkozásokról is szereztünk tudomást, mely nem minden esetben rokon szakmákon alapult; Engel Lajos terménykereskedő, Engel Miklós bankigazgató volt.
A Szabady testvérek a fentieknek ellenkezőjét képviselték, ők ugyanis testvérvállalkozásban tartottak fönn egy tüzépet.
Egyes kereskedőknek váltani kellett annak érdekében, hogy családját el tudja tartani, és konkurenseinek ne essen áldozatává. Katz Ferenc is ezt az utat választotta, és korai tüzéptelepét péküzemre váltotta fel.
Egyes zsidó kereskedők, ? mint például a Róth, Libor és a Friedmann család ?, egyszerre kettő vagy annál több üzletben is érdekeltek voltak. Például a Libor Friedmann és társai bejegyzésű cég, mely vegyeskereskedés volt, ezen túl a tulajdonos társak közül még Libor termény, Friedmann önálló vegyeskereskedést tartott fenn, aminek igazi különlegessége abban állt, hogy a környező települések közül Mezőcsáton egyedül neki volt engedélye lőszer, lőpor és robbanóanyag árusításra. Egy 1938-as kimutatás szerint engedélyét 1933 decemberében szerezte, és megtudhatjuk, hogy az 1937. évben mi mindent értékesített. Lőporból 32 kg-ot, gyutacsból 7000 db-ot, hüvelyből 800-t, és kéztöltényből 2400 db-ot értékesített. Ebben az évben Mezőcsáton senki nem vásárolt golyós fegyvert és pisztolyt. Közös tulajdonviszonyban voltak továbbá még Feuer és Lőwinger szabósága, Grünberger és Róth bornagykereskedése.
A XX. század elején kialakultak új kereskedelmi ágazatok, mint például a papírkereskedés, nyomdászat. Mezőcsáton ezt a nemes iparágat Schvarcz Herman honosította meg az 1901-ben alapított könyvnyomda, könyvkötészet, papír, könyv-és írószer-kereskedése révén. A Mezőcsáti újság 1911-től fennállásáig, 1914 nyaráig, az ő nyomdájából került az olvasók kezébe. 1920 után Keller Béla vette át a vállalkozást, nem tudni, hogy rokoni kapcsolatok, vagy adás-vétel útján jutott az új tulajdonos birtokába. A háborúig, deportálásáig Keller vezette a nyomdát. A háború alatt az üzem tönkre ment, és a házban az orosz politikai rendőrség székelt. A nyomdagépet az oroszok elvitték, és 1945 márciusában Sáros Miklós lett a távollévő Keller Béla és családjának gondnoka. Sáros ebben az időben Dévényi Béla bérlővel kötött megállapodást a nyomda üzemeltetésére. 1946 után ? tulajdonosa túlélve a meghurcoltatást ?, tovább üzemeltette gépeit, melyre az ez évben kiadott, a mezőcsáti református egyház templomának 200. évfordulójára tervezett ünnepi visszatekintő kiadványa tanúbizonyság. 1947-ben már Dévényi nyomdaként tartották számon, valószínű, hogy korábbi tulajdonosa elhagyta Mezőcsátot.
A háború után nagyon kevesen tértek vissza Mezőcsátra, még kevesebben maradtak itt. Az államosítás következtében még azon kevesek is, akik mégis itt kezdték újra kereskedő életüket, csalódtak. Amikor a körülmények engedték, utolsó zsidó kereskedőként a mindenki által szeretett, kedves Weimann néni megnyitotta dohány-ajándék kereskedését, amely egészen a 80-as évek végéig működött. Minden zsidó kereskedő ?kortárs visszaemlékezések szerint? nagyon készségesen, szívélyesen, akár hitelre is adta áruját.
Ipari üzemek, pénzügyi intézmények
A város életében két malom biztosította az itt megtermett gabona őrlését. Az egyik a Winter Fülöp-féle műmalom volt, melyet zsidó tulajdonosa a kiegyezés után hozott létre. A malom egészen haláláig, 1912-ig, az ő vezénylete alatt működött. A kortársai a malomtulajdonost nagyon intelligensnek, kedvelt társasági és zseniális üzletembernek tartották. Második tulajdonosa az elismert Breuer Izidor lett. Az őrlés dinamikájáért egy 120 lóerős 2 hengeres szívógázmotor volt felelős. Maximális kapacitáson 11 járatú búza és 6 járatú rozs őrlése volt teljesíthető. A háború előtt 18 szak- és segédmunkást foglalkoztatott. A Breuer lakóház és a malomépület egy ingatlanon a Mezőcsát Bocskai u. 1-3. sz. alatt volt. A malomépületben különböző szinteket, helyiségeket különböztetünk meg: malomkőpad, szitapadlás, malompadlás, magtár, malomföldszint, gépház, generátorház, régi generátorház.
Néhány fontosabb gépet megemlítünk a malom berendezéseiből:
- 1 db légszivattyú
- 1db légtartály
- l db vízszivattyú
- l20 lóerős, 2 hengeres szívógázmotor
a generátorházban:
- l db MÁVAG gyártmányú generátor
- 1db kátránykiválasztó
a régi gépházban:
- 110 W-os áramfejlesztő.
A gabonamalom mellett olajütő is működött, melynek fontosabb részei:
- 1 db víznyomásos olajsajtó
- 1 db magas nyomású vízszivattyú
- 1 db 4 hengeres húzógép
- 1 db napraforgó hajalógép
- 2 db pörkölő üst.
A malom mellett még egy hengeres kendertörővel is rendelkezett a család. A feldolgozott terméket megvámolták, vámőrlést, vámdarálást folytattak. A kenyérgabonából 8%, a takarmánygabonából 4 % volt a vám. A háború után 1948-ban a malom állami tulajdonba került, kb. 1963-ig üzemelt, majd lebontották az épületet.
Jelentősebb üzemek közé tartozott még a szikvízgyártás. A 20-as években kettő, a 40-es években már három szódást tartottak számon: abból kettő, Schwarcz József és Róth Ignác, ? a háború után felesége viszi tovább az üzemet ?, a zsidó felekezet tagjai voltak.
Az építőipar területén is jelentős erőket vonultattak fel a zsidó kereskedők. Rengeteg fa ? és építőanyag ? kereskedő hitt itteni boldogulásában. Legkorábban az 1910-es évek iratai között találhatunk fa, kőszén, deszka ? kereskedőkre. A legkiterjedtebb a Reiner és Mandula cég volt, akik ha kellett, az aktuális beszerzési helyen is (pl. Sajókazai első osztályú szén) vagonírozták a megrendeléseket, így a megrendelőnek otthon csak a helyi fuvarra kellett várnia. A Reiner és Mandula megyei szinten is igen kiterjedt volt, hisz Mezőcsát mellett Mezőnyéken is tartott fenn irodát.
Jó minőségű száraz tűzifát, szenet, építőanyagot tartott raktáron Katz Ferenc is Mezőcsáton. Tűzifája 1,80 vagy 2 koronába került attól függően, hogy a kedves megrendelő vágatlanul vagy feldarabolva kérte. Előnye abban is rejlett, hogy konkurenseihez képest igen olcsón, mindössze 10 fillérért szállított házhoz.
Házépítéshez nem csak alapanyagok, hanem mesterek is szükségeltetnek. Ezt a hiányt igyekezett pótolni 1912 nyarán Neumann Dezső, amikor megnyitotta kőfaragó üzletét Csáton. Mindenfajta kőmunkát szívesen vállalt; legyen az temetői, épület renoválási, vagy akár épülethez való kőfaragó munka. A zsidó kereskedők biztosították a fal felhúzásához szükséges anyagokat is. A vályog ósdi, elavult volt, aki téglát akart, annak elég volt, ha felkereste Kasztner Sándor téglagyárost. A munka feltételei, és kívánalmai a vásárlóra nézve igen kedvezőek voltak. Kasztner kézi tégláit bárhol előállította, legyen az község, tanya vagy uradalom. A szakszerű kiégetést kőszénnel és szalmával végezte. Tégláit szerette saját szenével kiégetni, így a szénbeszerzés feladata legalább nem hárult a megrendelőre.
A bádogos munkákban tüntek ki a Sterk család tagjai, akik generációkon keresztül szolgálták ki Mezőcsát ilyen igényeit. Az ?ős? Sterk Géza 1912-ben nyitotta meg épület és műbádogos műhelyét a Keszi úton, ?pontos, gyors munka és jutányos árak? hirdette magát. Később testvére, és majdan fia is követte szakmai téren az elődjét.
Több pénzintézet is létrejött Mezőcsáton, már a XIX. század végén. Ezek között a legjelentősebb a Borsod megyei Takarékpénztár Mezőcsáti fiókja volt, mely 1891-ben alakult. Ez a köztudatban csak Engel Bank néven volt ismert, mivel az impozáns pénzintézet vezetője, Engel Pál pénzügyletei mellett terménykereskedéssel is foglalkozott. A másik elismert bank a Mezőcsáti Takarékpénztár Rt. volt, mely 1890-ben alakult, Dobozy Dániel helyi birtokos védnökségével. Az alkalmazottak között, több zsidó szakembert is találunk. A takarékpénztár XVII. zárszámadása alapján a következő izraelitákat alkalmazták. Koller Ferenc könyvvezető, Engel Pál pénztárnok, Dr. Lusztig Jakab, Dr. Kardos Izidor felügyelő-bizottsági tag. A Takarékpénztár nem bizonyult életképesnek hosszú távon és a XX. század első évtizedében tönkre ment.