A második világháborút követő időszak
A második világháborút követő időszak
Az 1944-es deportálást követően az első, zsidókkal foglalkozó dokumentum 1945 márciusában keletkezett, s egy járási rendelkezésre született; amely a Mezőcsát nemzetiségeire, felekezeteire vonatkozott. A levéltári dokumentum alapján 31 zsidót tartottak számon Mezőcsáton, 30 férfit és egy nőt.
A koncentrációs táborok felszabadulása után, a háború befejeződésével megindult a túlélők visszatelepedésének folyamata Magyarországra. Az 1940-es évek második felében konkrét számadatokkal nem rendelkezünk a zsidóság számarányának változásairól, hivatalos kimutatás csak az 1949-es népszámlálás alapján készült.
Az 1945. és1946. évi járási iratok szolgálnak bizonyítékul arra, hogy a túlélők nagyobb része a háború után sem volt hűtlen szülőföldjéhez. A 134 mezőcsáti, haláltáborokat megjárt és azokat túlélt emberek közül sokan visszatértek Mezőcsátra, kiváltották ismét iparukat, visszavették szatócsboltjaik, kereskedőtelepük irányítását. Ezek közé tartoztak Róth Miklós és Grünberger Vilmos bornagykereskedők, akik 1946. szeptember 11-én írásban kaptak engedélyt korábbi tevékenységük folytatására a miskolci Pénzügyigazgatóságtól; Neumann Sándo lókereskedő, Brunner Dániel bércséplő 1946.május 16-án iparigazolványt kaptak; Glattstein Bertalan élőállat kereskedő 1946. október 26-án kapta vissza iparát. Az 1949-es népszámlálás 107 zsidót tartott nyilván Mezőcsáton, tehét a visszatértek jelentős hányadát. Működésük azonban nem volt olyan hosszú életű és virágzó, mint az azt megelőző évtizedekben. Mezőcsát adta lehetőségek is jóval mostohábbak voltak, mint korábban.
A kedvezőtlen körülmények egyikét jelentette, hogy országos rendeletek akadályozták a vállalkozások újrakezdését. A 19.500/1945. K.K.M. sz. rendelet 1.§-ára hívatkozva utasította el a mezőcsáti járás főjegyzője Brájer Vilmost, aki rőfösáru és cipőkereskedést akart folytatni. Sokan felköltöztek Budapesre vagy a környező nagyobb városokba, mint Miskolcra, ahol aktív működő hitközség is létezett. Mezőcsát és izraelita közössége a háború után igazán nem tudott megújulni, ekkor már sem saját rabbijuk, sem értelmiségi, vezető szerepet fölvállaló egyéniségük nem volt. Az elköltözések, az Amerikába, majd Izraelbe való kivándorlások sorozata végképp ellehetetlenítették az itt élő maroknyi zsidóság helyzetét. Ennek a szomorú tendenciának a csúcsa pedig 1959-ben következett be, amikor a mezőcsáti izraelita hitközség sorsa megpecsételődött, a templom, fürdő, iskola, rabbilak elvesztette igazi vallási funkcióját. A Mezőcsáti Izraelita Hitközség egyik utolsó dokumentuma közé tartozik az 1959. június 18-án kelt kérelem,amelyet a helyi Járási Tanács Végrehajtó Bizottságához intéztek a Kossuth utcában fekvő templomépületük lebontásának engedélyezése céljából. A következő évben a mezőcsáti hitközség megszűnt, az ingatlan további sorsával a Magyar Izraeliták Országos Képviselete foglalkozott. 1961-ben az ingatlant a mezőcsáti Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága megvásárolta, de állagjavító, felújítási munkálatokat nem végeztettek az épületen, napjainkra kihasználatlanul, pusztulófélben várja bizonytalan jövőjét. A zsidóságot csak néhány makacs idős család képviselte a továbbiakban Mezőcsáton, akik a nyolcvanas évek végére kihaltak, ma 2002-ben már csak egyetlen zsidó származású férfit tartanak számon, aki hitehagyott.
A mezőcsáti zsidók másfél évszázados termékeny jelenléte, békés boldogulási szándékuk, ami egyben Mezőcsát jelentős fejlődésével is egybe esett, az 1950-es években megszakadt. A zsidók gazdasági, kulturális szerepvállalása, mely a XX. század elején oly jelentős volt e mezőváros életében, lezárult. Hiányuk a város gazdasági, kulturális és kereskedelmi életében a mai napig érezhető.