Szabó Katalin: Elfogynak néha

Elfogynak néha...

Néha elfogynak szavaim,
csendesen hozzád szállnak;
Kinő a szárnyuk és madarakká válnak.
Némán suhannak, átosonnak a szobán,
Többé vissza sem jönnek talán.

Néha elfogynak szavaim,
de a gondolat megmarad;
átszövi lényem, s a pillanat
Téged is megérint, és simogat
a mélyben kedvesen hívogat.

Néha elfogynak szavaim,
helyüket a Csend veszi át;
körülöttem némaság
bennem tiszta vágy
egyszer majd kimondom talán...