Az újév első napjaiban szeretettel köszöntöm kedves földijeimet: Mezőcsát valamennyi lakóját!
Sok-sok rákészülés, fáradozás, gondoskodás után elértük az év végi ünnepeket - és az ünnepek, hála Istennek, békében és szeretetben teltek városszerte. Mire ezeket a sorokat írom, már Vízkereszt közeleg, lekerülnek a díszek a közintézményekről, raktárakban várják a következő ünnepet.
A város, a városunk azonban egyre több maradandó ékességet kap. Egymás után újultak és újulnak meg a főutca épületei, s nemcsak küllemükben, hanem tartalmukban is gazdagodnak; ahogyan elődeink is álmodhatták: tovább élnek és szolgálják Mezőcsátot a kisebb-nagyobb kúriák, polgári házak. A városlakók azt is tudhatják: nemcsak a főutcára és nemcsak a középületekre volt gondunk az elmúlt jó egy év alatt. Javult és javul az ivóvíz minősége, elkezdődött és folytatódik a mellékutak javítása, és mindemellett mind gazdagabbá válik intézményeink munkája is.
Sokat dolgoztunk, sok segítséget kaptunk és mindez látványos fejlődési pályára állította Mezőcsátot. Hálás szívvel mondok köszönetet a kormányzatnak és országgyűlési képviselőnknek azért, hogy kisvárosunkat támogatják, segítik, hogy várossá nyilvánításunk 25. évfordulóján mind inkább elmondhatjuk: valóban várossá lettünk, hiszen nemcsak jelenünk, hanem jövőnk is biztosnak látszik.
A jövő zálogaként két nagyon fontos beruházáshoz kaptunk az év végén kormányzati támogatást. Jól tudjuk, hogy a lehetőségeink két, egymásba fonódó szakterületen vannak: egyik a turizmus, a másik a kulturális élet. Nos, mindkét területen meghatározó változások elé nézhetünk, hiszen ebben az évben forrásunk van a fürdő megvásárlására, ami a turisztikai elképzelések magvát képezi; és egy új, korszerű művelődési ház és könyvtár építésére, amely alapját képezi majd a városmarketingnek, a rendezvényturizmusnak és a pezsgő közösségi életnek. E pillanatban persze mindezeknek a kihívásoknak inkább a nagyságát és feladatainak sokaságát látjuk, de látjuk azt is, hogy jelentős fejlődés csak megvalósításukkal következhet be a közeljövőben. Nagy bizakodással és tetterővel látunk tehát hozzá, miközben folytatjuk az elkezdett beruházásokat és a lehetőségeink kiaknázását. Ezek sorában új elem lesz egy műfüves futballpálya kialakítása és kiszolgáló épületek felújítása, valamint tanuszoda létesítése.
A mindennapok megéléséhez azonban nagyon sok más lépés megtételére is szükség van. Tárgyalásokat folytatunk olyan beruházások megvalósításához, amelyek növelnék a munkahelyek számát a városban, és nagyon bízunk abban is, hogy a turisztikai fejlesztések generálni fogják a vállalkozói szféra fejlődését, munkához és bevételhez juttatva a helyben lakókat.
Azok számára, akik a munkaerő-piacon még nem tudnak eredményesen elhelyezkedni, ezután is lesz közfoglalkoztatási programunk. Úgy igyekszünk ezen a területen dolgozni, hogy a foglalkoztatottak minél több hasznot hozhassanak Mezőcsátnak - és hoznak is; gondoljunk csak például a kertészetre, amely nagyon sok értéket termelt, vagy a kerámiaműhelyre, a varrodára, a mézeskalácssütő műhely első próbálkozásaira, vagy a zöldség- és gyümölcstartósítóra. Mind-mind kézzel fogható, szemmel látható eredménye volt szervező munkánknak.
Külön szólnom kell a mezőcsáti fiatalokról, akiknek gondolataira, teremtő elképzeléseire mindig is számítunk. A nyáron nagyon sokan végeztek hasznos munkát számunkra, amit igyekszünk úgy is méltányolni, hogy lehetőségeket adunk például a továbbtanulóknak, hogy megismerhessék a munkaerő-piacon való helytállás feltételeit, megtanulják menedzselni az életüket.
Mivel az évzárás-évnyitás a köszönet ideje is, kiemelten szeretném megköszönni a hivatal és a közintézmények dolgozóinak egész éves helytállását, kinek-kinek a saját szakmájában nyújtott jó teljesítményét, az együttgondolkodást, a fáradhatatlan cselekvést. A mezőcsáti értelmiség zöme ezekben az intézményekben dolgozik, ezért fontos számunkra a hitük, az elkötelezettségük, a tenniakarásuk - amit ismételten köszönök.
Külön szeretném megszólítani a Mezőcsátról elszármazottakat. Számtalan alkalmam adódik annak megtapasztalására, hogy figyelemmel kísérik szülővárosuk, szülővárosunk életét, és boldog vagyok, amikor látom: nem hagyják ki az alkalmat, ha segíthetnek, együttgondolkodhatnak, vagy bármit tehetnek az itt élőkért, a városért. Őket ebben az évben visszahívjuk Mezőcsátra, hogy lássák, tapasztalják a fejlődést, hogy megmutassuk, hogy büszkék lehetnek szülőföldjükre.
Kedves Mezőcsátiak!
Boldog vagyok, hogy ennek a gyönyörű kis városnak a szülötte, lakója és az Önök megbízásából vezetője lehetek. Elkötelezettségemet nem kell bizonygatnom; egész életem erről szól. Most, hogy polgármestere is lehetek, minden fáradságos napomat megkoronázza a mindennapi öröm is, amikor látom gyarapodásunkat, értékeink növekedését, hitünk erősödését, amivel a jövőre tekintünk. Adja Isten, hogy Mezőcsát városa tovább gyarapodjon, szépüljön, gazdagodjon, és adja Isten, hogy minden lakója boldogan élje meg az újévet. Legyen mindenkinek, aki szereti városunkat, egészsége, örömteli családi élete, legyenek békés hétköznapjaink és emelkedett ünnepeink, tartson bennünket egyben elkötelezettségünk, a város szeretete, a jobbra való törekvés.
Tiszta szívből kívánja
Siposné Horváth Anita
polgármester